Alapvetően a paraszt újságírók viselkedéséből nem kéne messzemenő következtetetést levonni egy Magyar Filmszemlén, mégis árulkodó volt az a nagy jövés-menés, ami a Szélcsend vetítése alatt lezajlott. Mire az utolsó későn érkező is letette a seggét (te hol voltál eddig?, eleve húsz perccel később kezdtünk), addigra épp elkezdtek kifelé szállingózni a pogácsazabálók, egyik a másik után. És ez nem is csitult, leszámítva a szereplők között feszülő konfliktus kirobbanását ábrázoló tíz percet, de utána ment minden a régiben.

Írták valahol, és igazuk van, hogy Sas Tamás mintha két külön személyiségként dolgozna a magyar mozgóképbizniszben, az egyik Valentin-napi marhaságokat csinál, a másik szerzőiesen alkot. Az egyik nyilván fizet, de felteszem, a másikat élvezi. A Szélcsend elvileg utóbbi kategória, hiszen a Szerelemtől sújtva és a Presszó alapkoncepciója után ismét egy, majdnem azt írtam, zárt helyszínen, de hát mi lehet tágabb, mint a nyílt magyar tenger?, szóval egyhelyszínes történettel van dolgunk. Amiből vagy zseniális, vagy rettenetes dolgok szoktak kisülni, nem nála, úgy általában.

A Szélcsend ötlete, aprólékos konfliktushálója, kidolgozott történetvezetése, megkockáztatom, baromi jó! Még akkor is, ha ez csak úgy féltávnál derül ki. Addig, mivel nem ismerjük rögtön az eleje óta a kapcsolatrendszert, még reménykedünk, hogy itt valaki csak leszbikus szeretője egy másiknak, de sajnos nem. Mitől rettenetesen kínos akkor a Szélcsend? Egyértelműen a szövegek miatt. Amennyiben alkalmaztak külön dialógírót, akkor nem varrom ezt a forgatókönyv nyakába, amúgy nincs más lehetőségem. Rettenetes művi, kínosan színpadias, kifacsart mondatok ezek, így ember nem beszél, vagy ha igen, az is kínos. Az életszerűtlenséget pedig csak fokozza a szájbarágás, amire talán a tv2 túliskolázott közönsége miatt volt szükség, pedig ők így se, úgy se fogják megnézni. Mindez pedig Kováts Adél szájából a legfájóbb, akinek fura mód épp ezért borítékolom a Magyar Filmszemle legjobb női alakítása díjat: azt ugyanis az ilyen visítozásokért adják, s ő tényleg nagyot játszik, csak feleslegesen, mert ide nem ez kellett volna. Ez elfér színpadon, azt hiszem, bár akkor is inkább, ha száz évvel ezelőtt írták a darabot.

Sas Tamás ráadásul ugyanazt a hibát követi el, amit annak idején a Szerelemtől sújtvában - valamiért akar egy jelenetet, amikor kiszakítja a cselekményt a zártságból, hangsúlyos elkülönített formában új helyszínre kalauzol. Ám ez a világon semmit nem ad hozzá a filmhez, sőt, elvesz belőle, hiszen innentől már azt sem mondhatjuk, hogy ez, az egyetlen színtér, és a pusztán három női szereplő alkalmazása a bravúr. Így viszont látunk "mobilfelvételeken" Trokán Pétert, aki másodpercekig tud állni a szponzor nevének kolosszális molinója előtt. Azt gondoltam, ez a pofátlanság teteje a Szélcsendben, de aztán kifele jövet szembejött a film szánalmasan hazugságra épülő nézővadász plakátja, amin a három hölgy meztelenül látható. Mindig van lejjebb.